Eredetvizsgálat mindenkinek!
A használt autó vásárlásnak egyik kötelező eleme az eredetiségvizsgálat elvégeztetése, de ez idáig mégsem volt minden autónál egyformán szükséges. Valami egészen érthetetlen módon csak a hazai és EU-n kívülről behozott autókra vonatkozott ez a szabályozás, az Európai Unióból hazánkba frissen behozott autókra nem. Szerencsére (vagy nem szerencsére) ez mára megváltozott. Egy frissen történt rendeletmódosítás értelmében az idei évtől, már az Unió határain belülről Magyarországra hozott autók esetében is szükséges az eredetiségvizsgálat.
Egyértelmű, hogy nincs egy valamire való érv sem, ami megindokolná azt, hogy miért pont az Európai Unióból behozott autók mentesülnek az eredetiségvizsgálat alól, hiszen a múltjuk sokkal kevésbé lekövethető mint a hazai példányoké. Nem is említve azt az esetet, amikor az ember szűkebb-tágabb családjából, szomszédságából, baráti köréből vásárol autót. Nem egy olyan autót néztem át, ami még csak fel sem került a használt autókat hirdető oldalak kínálatába, mert az eladó közvetlen környezetéből került ki a vevő. Mondanom sem kell, hogy ezek az autók jellemzően jobb állapotúak voltak, mint például a kereskedésben álló (Unióból jövő) társaik. Az autók múltja ezekben az esetekben komoly meglepetést nem tartogathat, az eredetiségvizsgálatot mégsem lehet megúszni.
Tehát egyik oldalról nézve igencsak örvendetes ez a rendelet, hiszen a bizonytalanabb múltú autóknak csak át kell menniük egy ilyen vizsgálaton. Más kérdés, hogy én még olyan autóval nem találkoztam, amely elbukott volna ezen a teszten. Pedig lopott autók sajnos vannak, és nem valószínű, hogy mindegyiket (vagy akár csak a nagy részüket) a bontott alkatrészekben lévő „hatalmas biznisz” miatt tulajdonítanák el.
Az átvizsgálások folyamán is vannak olyan esetek, amelyekre nehéz elfogadható magyarázatot találni! Az elmúlt hetek valamelyikében volt itt a műhelyben például egy Honda, amelynek az állapota nem volt kifogástalan, de az átvizsgálás alkalmával komolyabb törésre utaló nyomot egyáltalán nem lehetett találni. Megtörtént a foglalózás is (egy amúgy kifejezetten jó nevű kereskedéssel), majd a vásárló az átvizsgálás után lekérdezte az alvázszámot. Az alvázszám lekérdezés azt hozta ki, hogy az autó pár hete jött Magyarországra és pont akkor történt egy, az autó árával vetekedő kárkifizetés is. Mivel komolyabb törés nem történhetett, így ebben az esetben nem tudtam másra gondolni, mint hogy annak a valószínűleg totálkárra törött autónak, már csak az alvázszáma azonos azzal az autóval, amit én átvizsgáltam. Természetesen lehet más magyarázat is, de mindenesetre a kereskedés csak a helyszínről való távozás után említette meg a vásárlónak, hogy az adásvételi szerződésen egy külföldi név fog szerepelni eladóként és nem a foglalóban szereplő cég, illetve amennyiben ez nem felel meg neki, visszaléphet a vásárlástól. Bár ez kedves gesztusnak tűnik, valójában csak a józan ész diktálta, hiszen a szerződésen a kereskedés neve szerepelt. Így pedig a kereskedésnek nincs is valójában köze ahhoz az autóhoz, amire elfogadta a foglaló összegét!
Szintén egy érdekes eset volt, amikor az Unióból frissen behozott autó vezérlő elektronikájából a diagnosztikai műszer segítségével kiolvasott alvázszám nem egyezett meg az autóba beütött alvázszámmal. Az autó átvizsgálása ebben az esetben itt be is fejeződött.
Nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy az Unióból behozott használt autók száma, soha nem látott fénykorát éli. Korukat tekintve jellemzően nem a legfiatalabb példányok, előéletük kétséges, és szinte teljesen ellepik a piacot. Kerülni őket nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen. Igen komoly türelmet kell gyakorolnia annak, aki hajlandó kivárni az általam oly sokat emlegetett „Magyarországon újonnan forgalomba helyezett és valódi magánszemély eladótól” származó autót. Így tehát rendszeresen találnak gazdára a külföldről behozott példányok is és teljesen helyénvalónak tartom, hogy minimum olyan szigorú ellenőrzéseken kell átmenniük, mint hazai társaiknak. Az is egészen biztos, hogy a külföldről behozott autók számát tekintve ez jelentős bevételt fog jelenteni az államkasszának, vagy máshonnan nézve egy újabb kiadás a vásárlóknak. És szerencsés lenne, ha a kötelező vizsgálat végeztével, legalább hiteles információt kapna a vásárló az autója múltjáról, de ez sajnos nem nagyon valósul meg és ez talán egy következő cikkem témája lesz.